A kimosott és megszárított ruhanemű simítására, „mángorlására” használt eszközök Magyarországon a 17. századtól terjedtek el. A mángorló a paraszti háztartásokban használt, jellegzetes alakú rövid, nyeles deszka, melynek egyik fele általában félkörív keresztmetszetű bordákkal borított, másik lapja pedig sima vagy faragással díszített. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették. Készítésével mesteremberek, bognárok, molnárok, falusi fafaragók és pásztorok is foglalkoztak.

A mángorlók a magyar népművészet legszebb alkotásai közé tartoznak. A díszített mángorlók nagy száma összefügg azzal, hogy ezeket a tárgyakat gyakran szerelmi ajándékként is adományozták és a megajándékozott nevét vagy monogramját is belefaragták. A tárgyakat azért is díszítették, hogy azokat alkotóik, illetve a megajándékozott is szívesebben vehesse kézbe. Leginkább lakodalmi ajándékként készült, esetleg maga az ifjú férj készítette.

Ezt a mángorlót 1967-ben Czövek Lajosné, Hagara Piroska kisvárdai lakos ajándékozta az akkor még Vármúzeum névre hallgató kisvárdai múzeumnak. Bükkfából készült, dereka laposabb, hátán kettős keretbe foglalt növényi díszítmény: hosszú, leveles száron négy nyolcszirmú és egy tízszirmú virág. Az orra is ugyanezzel a motívumaival díszített.

A mángorló méretei – hosszúsága: 69 cm, szélessége: 7 cm. Leltári száma: 67.16.1.

Felhasznált irodalom:

Magyar néprajzi lexikon. Szerkesztette: Ortutay Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest 1977–1982.